Mi nem oktatunk. Nem iskolai készségeket és tantárgyi ismereteket adunk át vagy korrepetálunk. Nem tanítjuk meg korábban írni, olvasni, számolni, hanem képessé tesszük arra, hogy amikor eljön az ideje, könnyedén megtanuljon majd írni, olvasni, számolni. Könnyebben, gyorsabban, hatékonyabban tanulni. Ráadásul…
Villámgyors internet villámgyors segítség
Az internetet ma már mindenki természetesnek veszi és magától értetődik, hogy használjuk is. Nem csak a munkában tud nagy segítséget nyújtani, ha nem tudunk valamit, de a magánéletben is.
Gyógyszervásárlás pizsamában és papucsban
Az internet 1986-ban jött, látott és győzött. Megváltoztatta szinte minden szokásunkat, legyen szó információszerzésről, szórakozásról vagy éppen vásárlásról. Emlékszem, informatikusként 1994-ben találkoztam először a Mosaic böngészővel és igazából nem is értettem, hogy mi ebben az egészben a jó. (Ebből azonnal…
A legjobb szerviz Budapesten
Ha valaki megnéz egy hollywood-i filmet, pontosan tudhatja, hogy milyen filmet fog kapni. Nem érdemes ugyanis változtatni azon, ami már egyszer (kétszer,…sokszor) bejött, gondolják a stúdiók. Megvan a jól bevált recept. A kereskedelmi televíziók műsorkínálata hasonlít erre. Amíg az emberek…
Motorgumi és szerelés gyorsan online időpontfoglalással
Az állatkereskedésben nagy izgalommal várták az új gekkó érkezését, és én sem voltam kivétel, azonnal motorra pattantam, hogy elinduljak megnézni az új jövevényt, de ahogy leültem a járgányra, észrevettem, hogy a kerekek már nem olyan jók, mint régen. Nem akartam…
A legjobb ajándék személyre szóló és egyedi
Azt gondolom, hogy ajándékozni nem csak ünnepekkor érdemes, hanem egész évben is bármikor, amikor úgy érezzük, hogy szívesen meglepnénk a másikat, így kifejezhetjük szeretetünket és hálánkat a másik felé. Én például most készítettem egy egyedi gekkós pólót a LOLmarkt üzletben.…
Erre az egy dokumentumra legalább nem kellett várni
Nem tudom eléggé mondani, hogy mennyire rühellek hivatalos ügyeket intézni, legyen bármiről is szó. Legutóbb például az ingatlanommal kapcsolatban kellett bemennem egy hivatalba, mert valami félreértés történt, ráadásul nem is az én hibámból! Nem elég, hogy egy kora reggeli időpontot…
Szerinted mi az, amit tanítani kéne az iskolában?
A mostani oktatási rendszerrel nem véletlenül elégedetlenek sokan. Hiszen 18 éves korunkig tanulunk, viszont ennek ellenére mégsem kapjuk meg azt a tudást, amit a mindennapi élet során használnunk kellene. Sőt, olyan hasznos dolgokat sem tanulnak meg a gyerekek, hogy hogyan…
Az elveszett autókulcs pótlása ma már könnyen lehetséges
Bárkivel megtörténhet, hogy eltűnik vagy megrongálódik a kocsikulcsa. A probléma nem csupán a viccekből ismert sztereotip „szőkéket” érinti. Egy kis figyelemelterelés, egy kis sietség vagy esetleg lopás elég ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Mi van akkor, ha nem rendelkezünk pótkulccsal…
Fa építőkocka változatok különleges kivitelben
Létezik olyan típusú játék is, amit a gyermekek egyszerűen nem tudnak megunni. A fa építőkocka éppen ilyen, hiszen egészen pici kortól kezdve iskolás korig minden gyermek szereti. Természetesen a különböző szettek a gyermekekkel együtt „nőnek”, hiszen a piciknek való pár…
Egy italkereskedésben dolgozom, ami felnyitotta a szememet
Már elég sok ideje elhelyezkedtem egy boltban eladóként, ahol leginkább drágább, prémium italokat árulunk. Vannak itt egészen különleges italok is. Például sok whiskey található itt, melyről hagyományosan úgy vélekednek, hogy amerikai ital, pedig meglepően sok nemzet képviseli magát ezt az…